Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1898. szeptember 10.-e szerencsétlen nap volt hisz ezen a napon ölték meg a királynénkat.

Messze idegenből jön a részitő hír, mely mélységes gyászba boritja az egész országot. Nem lehet azt szavakkal leirni, mit vesztett Magyarország. Mi volt ő nekünk. Nem is tudjuk első pillanatra, vagy soha se. Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony örködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szivéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel. A másik szőke asszony az isten anyja, akinek az alakja a pénzeinkre van verve, csak édestestvére ennek a mi érzéseinkben. Egyforma rangban él a kettő a hármas halom és kettős kereszt országában.

Hiszen más nemzetnek is van királynéja - de az csak a király felesége egyebütt. S ha az meghal, a nemzet sajnálja a királyt ha szereti, részt vesz a gyászában, sir vele, leteszi végső hódolatát a koporsónál.

De ez más. Oh, ez más. Hiszen belejátszik mélységes bánatunkba szegény jó királyunk fájdalma, akit ragyogó trónusán kemény próbákra tett ki a végzet és nincsen magyar ember, aki ne gondolna az ő végtelen bánatára is, hallani lehetett az utczákon, mikor a hir elterjedt estefelé, a hangos felkiáltásokat: "Szegény királyunk! Szegény királyunk!" - de ez csak egyik fele a megmérhetetlen gyásznak és szomoruságnak, mely a nemzetet elfogja. Elég csapás az, ami ebből magunkat ért.

Mintha egy jótékony nemtő halt volna meg. Nem érezzük többé fölöttünk, vagy magunk mellett. Üresnek tetszik a világ köröskörül ő nélküle. Egy fogalom tűnt el, melyhez hozzá nőtt egész lelkünk, egy szinte észrevehetetlen, de biztosan sejtett erő, mely nevelte a mi erőnket, egy templom omlott össze a hittel, vigasztalással együtt. Mind ennek vége azzal a királyi árnyékkal, mely tova suhant az öröklétbe, az enyészet fönséges boltívei alatt; összerezzenünk, megrászkódunk és ugy érezzük, mintha magunkra maradtunk volna.

Királynénk hiszen sok volt, királyaink mindig házasodtak, hogy utódaik legyenek, de messze-messze kellene mennünk a történelemben, át a Habsburgokon, az Anjoukon, az Árpádokig és még az Árpádoknál se lehetne megállni mindjárt közel, hogy egy ilyen alakra találjunk, mint Erzsébet királyné, akit a nemzeti érzés poétikus aranyszálakkal oda kapcsolt, oda szőtt minden mozzanathoz, mely fejlődését, boldogságát jelzi.

Az országgyűlés holnap összeül s kimondja a harmincznapos gyászt. Az ország minden kis templomában megszólalnak a gyászharangok. Meggyulnak a gyertyák az oltárok körül és eljönnek őt siratni az egyszerű földmivesek. Mind, mind eljönnek. Senki se marad otthon azokon a napokon, mint ahogy nem alszik senki ezen a fekete éjszakán, mikor a hír szerteröppen, hogy őt megölték és mindenki rágondol és a szegény elszomorodott királyra. Aztán megint összejön az országgyűlés, még mindig fekete ruhákban fognak ott ülni a honatyák és törvénybe iktatják a szeretett királyné emlékét és elrendelik, hogy pompás szobor emeltessék az ő dicsőségére.

 

Mikszáth Kálmán

A Burgra, a schönbrunni kastélyra gyász borul. De sehol nem gyászolnak olyan igazán és mélyen, mint nálunk Magyarországon. Magyarország érzi, hogy Erzsébet az ő halottja. Nincs olyan kis falu, ahol fekete zászló ne hírdetné: a magyar királyné itt hagyott bennünket. Amikor a királynak megmondták, hogy Magyarország mennyire sajnálja Erzsébetet, Ferenc József ezt felelte:

-A magyaroknak minden okuk megvan a sírásra és gyászra. Legjobb, legigazibb barátjukat vesztették el.

Dániel Anna

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

lizzie032@citromail.hu

(Titániaa, 2010.03.19 17:12)

Minden Sissi rajongó egy idő után felteszi magának azt a kérdést, hogy "Vajon Sissi boldog volt amikor meghalt?"
A válasz"IGEN",igen boldog volt.Utolsó napján megjött az élet kedve.Valószínűleg érezte már a vesztét.Ugyan ki lenne boldog a haláltól?!Sissi már meg akart halni.Elvágyott innen.Akár hogy is szépítjük Sissi már gyűlölte az életet.
Az olasz anarhista azzal hogy megölte,csupán csak feloldozta.Jót tett Sissinek,még ha sokan ezért átkozzák is a nevét.
Sissi minden vágya az volt hogy észre vétlenül éljen.Így hát megkapta kárpótlásul a szürke,és észrevehetetlen halált.És ezzel végleg békére lelt a lelke.

"S ha én nem leszek,tik legyetek!
Hisz csak kiemeltem szent magyar-országot.
Letettem mit az élet reám rót..
Létem mit sem ér már...
Hát éljetek!Éljetek!Mert néktek van lelketek!
S szaval szinte már a végezetem napja!
Én azért megyek hogy tik legyetek...
Ne feledjetek el ó magyar engem sose!"

Re: lizzie032@citromail.hu

(Dóra, 2011.05.13 19:57)

Kedves,Lizzie!
Szép amit írtál! A vers honnan van? még nem hallottam róla!De szépeket írt Sissi.Már biztos öreg volt amikor írta!