Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ó bár királyt adhatnék néktek...

 

Ó, Magyarország szép világ!

Tudom én, élsz gyötro láncon.

Úgy levenném én rabigád,

Kezem, lásd, nyújtani vágyom.

Haza, s szabadság:sok dalia

Ezekért ért oly bús véget.

Kötelékünk bár fonódna ma,

Királyt adhatnék néktek!

Magyar hadd lenne, hadd e-honbeli

hős

Vas a karja, tiszta a híre,

Derék értelmu férfi, erős,

S csak a földért verne szíve.

Alkotna szabad magyar hazát,

Örökre-legyőzve az átkot!

Itt osztaná örömét-bánatát,

Így lenne hű királytok!

 

Ujjongva. Letörve.

 

Ujjongva lelkem nagy magasra hág,

Hogy zengve Urát dicsőicse ott,

Ki fönn vezérli, s szent parancsot ád,

Követnie a Hajnalcsillagot.

S letörve lelkem gykran porba hull:Jehova

műve oly nagy, szörnyű-szép!

Megsemmisülve, gyámoltalanul

Ugyan ki merné vetni rá szemét?

Vad tengertáncban térdre kényszerül

S imádkozik az embernek fia:

Ha tajték csapkod, zúg körös-körül,

Az Isten sejti karnyújtásnyira.

De bent, a templom fülledt, szűk zugán,

Mint fecske, hogyha falba ütközött,

Lehull a lélek, bódultan, bután:

Csak ott kinn szárnyal égés föld között!

 

Kísértés

 

Ne feddjetek meg érte, emberek:

Kétségek közt megtorpanok, letörve,

Hős tófenékre bízom testemet,

S lelkem jövőnknek titkán csüng örökre.

 

Ha meg-megállok majd a tó felett,

Nem lent a mélyben lelhettek meg engem,

A mennyel nézzetek farkasszemet?

S füleljetek: nem onnan szól-e lelkem?

 

Sokáig néztem, hogy hab habra hull

A zöld vizen, mormolva és igézve?

S kisértett ellenállhatatlanul

Tündérleányok büvölő zenéje.

 

A tó susogta halkan, a habok

Szavával: Jöjj, pihenj meg zöld ölemben!

A megfáradt test jó ágyat kapott ott,

S lelked   csapong majd féktelen, kötetlen!

 

 

 

Úgy tetszett, még a nap is hízeleg:

" Ha mélybe szállsz félelmek súlya nélkül,

Zöld habsírodra arany fényt vetek,

S lelked vakító lángom kapja ékül!"

 

De a kísértő perc elszállt felettem,

S mint gyáva eb megint vackomra mentem.

 

 

Liberty

 

Hajót építek-de szépet!

Szebbet nem láttok, míg éltek,

Sehola nagy tengeren,.

 

 

" Szabadság" leng árbócáról,

S ily szót hord az orr, a bátor,.

Szabadság száguld velem.

 

 

Arany betus szó:" Szabadság"!

Büszkén verdes, vad vihart áld,

Száll a karcsú árbócon,.

 

 

Orrcimpáim megremegnek,

Hullámok ily szó, rebegnek:

Szabadság!Nem álmodom.

 

 

Gond leszek sok távírásznak:

Ünnepre hiába várhat

Az udvar-börtön, az unt!

 

 

Tiszta vízben, zavarosban,

Sirály jó zsákmányra bukkan.,

Hurrá! Szívből vágtatunk!

 

 

S csak úgy az ujjam hegyéről

Küldök néktek, kedvtelésből,

Drágák, kik gyötörtetek,

 

 

Könnyű csókot-áldva lengjen,

S legjobb, ha feledtek engem.,

Várnak szabad tengerek!

 

Férjemhez

 

Valld már be, tisztelt férjuram,

Min nyüglődsz oly bolondul,

Hisz fogatod csak bajra van,

Kereke meg se mozdul!

 

A befogott hitvány csacsit

Biztathatod hiába:

Ganéba süpped el kocsid

Kerékagyig! De hátha

 

A puszta vad, nemes lovát

fognád be, hogy segéljen

S rándítsa fogatod tovább?

Nem holnap: még ma férjem!

 

Mikor kocsink sárban ragadt,

Ez vált be gyorssegélynek,

Hát verd püffedt szamarad,

Míg nem néznek hülyének!

 

Ó, döfd szivembe fegyvered

Had érjen itt a vég!

Én völgybe többé nem megyek:

Tiéd legyek, tiéd! 

 
Búcsú

Félhomály beszűrődik az ablakon
arcodat többé nem láthatom.
Elvakítja szemem szádból ömlő félelem.
Fehéren-feketén peregnek a képek
Elfogytak a színek
épp hogy csak élek, meghalt a lélek.

Levegőt lassan s halkan veszem
a külvilág zajait figyelem,
Itt legbelül megállt az élet
Tisztán, lélekkel szerettelek Téged.
Bennem élnek a megfakult képek,
Dobban a szív mely oly sokszor téved.

Utad mindig visszavezetett hozzám
hol megpihenhetsz s vándor leteszi a botját.
Szeretetem beragyogott téged
mely nem adott viszonzást nékem.
Visszajöttél mert érezted szeretlek,
tőled e gondolat mindmáig eretnek.

Most hogy már nem akarsz
magadból előlem mindent eltakarsz,
Nincs más mit tennem kell
megint csak mennem kell.
Mint vándor ki rója az élet útját
Keresi a sivatag kútját.

Súlyos béklyó lettem néked én
Szerelmünk kezdetén
szárnyakat kaptál mely most visszahúz
Menekülsz bódult álomvilágba
Mely nélkülem nem lehet csak félárva
s ott állsz majd reménytelen vággyal.

Érzem most másra vágysz,
álmaidban mást csókol a szád
mi múltban még engem keresett,
számodra mást nem ad csak keservet.
Testem illata fullasztó lett neked
Vágyó érintésből visszahúzod kezed.

Szabadság íze részeg bódulattal,
édes illatokkal eltelít
hiú reményeket táplál reggelig,
s jő a hajnal te is látod már
bölcsebb ha az ember néha vár
s nem járatlan úton jár.

Szomjad olthatatlan, szabad vagy,
vándor, ki keresi az élet értelmét
néha megtorpansz s ez ad erőt
hogy meglásd lényed másik végletét.
Szabadságban oltalomra vágysz,
S ha megtaláltad mindig jőni fog más.


Távolságban közelségre, ha fázol melegre,
ellentét hozhat csak gyógyírt a sebedre.
Démonjaid hasztalan harcolnak veled
Szemed becsukod s kinyújtod a kezed.
Keresed utadat s néha megtalálod
kik kacajjal érkező hiú barátok.

Egyszer majd megnyugszol, ha hegytetőre felérsz,
S álmaidban elkísér mindvégig a remény.
Párnáid közt izzadt verítékcsepp gördül le arcodon
Öklöd markol s lelked a múlt ellen harcol.
Most mást nem tehetek, elengedem kezedet
mert ez jelenti a világon a legtöbbet teneked.

 Epilógus

Köszönöm hogy voltál nekem
s hogy sokáig fogtad a kezem
segítettél megérteni a világot
kertemben nem nyílnak már virágok
megfagyott az életre vágyó bimbózó
távolból jövő hívó szó
néma csend mi engem körül ölel
vágyat nem olt egykor forró
immár hideg öled.

Sorsunk akaratlanul egybeforrt
s most üljük a halotti tort
szerelmünk felett
Élt 9 évet
nézem a sok-sok képet
elszáll a mosolytalan lélek
továbbsuhan másik felét szüntelenül
keresve
bolyong s elrepül bambán, kábán
keservvel.

Türelmed kértem én s elfogyott
a remény, hit, szeretet,
hogy nem létezem
másnak csak itt és teneked
szerelmi bánat jaj mit tettél
hogy fiatalságom delén beköszönt
a hideg tél
s télre majd tavasz jő nyílik
a hóvirág
s elmúlik majd szüntelenül vágyni
Rád.

Nincs magyarázat sem mentség
eldöntötted ez itt a vég
szívemben gyertya ég s emléked
sokáig őrzöm
mert embert még nem szerettem
így e földön
s a fájdalom semmiből előtör
csillapítani ó mondd jössz-e
vagy szívem összetört darabkáit
hogy rakjam össze?


Az Isten áldjon meg téged
őrizd meg szíved mélyén a szépet
mely boldogságot adott és örömöt
s nem azt mely gúzsba kötözött
keresd meg ki boldoggá tesz téged
s megérted milyen szép az élet
mert így élni tudom néked
nem jelentett mást
mint szüntelenül keresni az enyhítő
forrást.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

lizzie032@citromail.hu

(Titániaa, 2010.03.21 21:26)

"Ó,mennyi csillag van ottan fönt,
De csak egy nézz le,önző többi mind.
Sok ember közt egy segít,nem ért barbár nép.
Minden fény egy út,de fáradt már a lovam.
Szemem lesütöm,minek lássam?
E gonosz világot.
Hisz ha nékem erőm lész,ha nem ma is.
De én viszem a boldog hírt,
Szabad leszek mint egy patás.
Úgy járom életem ,saját útját!"

"Nem vár sötét múltba érő kín,
Bécs te vagy maga a rém,
Fognám gyermeikeim vinném el,
Ha gonosz asszony letekintene!

Szép is lenne,mily elégedett,
Bocsánatot nem ád,az ég nékem.
De nem is köll,van még madár a földön.
Elég e szégyen.megyek ha tehetem!"

forrás:titok..bocsii:/

a versekhez

(gaby, 2010.01.10 11:39)

nagyon jó csak a liberty-t kicsit vagy inkább nagyon lerövidítetted!!!!!